F.M. Alexander

A technikát Frederick Matthias Alexander dolgozta ki a huszadik század első felében. 1869-ben született Ausztráliában, eredetileg színész volt. Sajnos pályája már fiatalon kettétört, mert súlyos hangképzési zavarral küszködött: amikor színpadra lépett, mindig berekedt, elment a hangja. Az orvosok és a beszédtechnika-tanárok nem találtak nála szervi elváltozást, javaslataikkal csak rövid ideig tartó enyhülést hoztak. Mivel a panasz elsősorban a színpadon jött elő, Alexander megkérdezte orvosát: „Nyilván a színpadon csinálok valamit, amitől elmegy a hangom. Mit gondol, mi az?” Orvos: „Nem tudom.” Alexander: „Akkor majd én fogom kitalálni!”. És elkezdett kísérletezni – tükrökkel figyelte magát, fáradhatatlanul. Észrevette, hogy nagy igyekezetében fejét hátraszegi, mellkasát kidülleszti, gégéjét préseli, kapkodja a levegőt, „kapaszkodik” a lábujjaival. Apró lépésenként jutott eredményre, s miközben javult az állapota, felfedezte a test helyes használatának alapelveit. Alexander kb. 10 év alatt dolgozta ki technikáját, s közben elkezdte tanítani színésztársait. Kezét finoman a tanítvány megfelelő testrészére (fejére, hátára, karjára) tette, és így ösztönözte őket a jó tartásra, a mozdulatok helyes kivitelezésére. Alexander 1904-ben Londonba költözött, ahol hamar híres tanárrá vált. Tanítványai közt volt Bernard Shaw, Aldous Huxley és John Dewey is.

1931-től már tudatosan képezte a jövő tanárait, egészen 1955-ben bekövetkezett haláláig.

Az Alexander-technika azóta világszerte elterjedt, és nagyon sok embernek nyújtott segítséget azzal, hogy visszaadta a test szabadságát, a természetes mozgást. A szabad testben könnyen elmúlhat a migrénünk (hiszen nem préseljük össze a nyakunkban futó ereket, idegeket), a hátfájásunk (nincsenek már nyomás alatt a csigolyáink), illetve a különböző ízületi fájdalmaink (végre visszakapják szabadságukat).

F. M. Alexander munka közben:

Alexander és egyik híres tanítványa: John Dewey filozófus: